{Kijelölés Gyakran szükség van rá, hogy bizonyos műveleteket a képnek csak egy általunk meghatározott részén végezzünk el: színezést, kivágást, törlést stb. Erre szolgál a kijelölés. A GIMP-ben a kijelölés kezelése a következőképp működik: minden képponthoz tartozik egy szám, ami megmondja, hogy az "mennyire van benne" a kijelölésben. Ez a szám 0 és 255 közti értékeket vehet fel (hmm, pont mint egy bájt!), a 0 jelenti, hogy az a képpont egyáltalán nincs a kijelölésben, a 255 pedig, hogy teljesen benne van. A villogó fekete-fehér vonal a "legalább félig kijelölt" pontok és a "kevésbé kijelölt" pontok közt húzódik, tehát elképzelhető, hogy vonalon kívűli részek is kicsit ki vannak jelölve. Szinte minden művelet csak a kijelölt képpontokon hajtódik végre. A művelet hatásának mértékét egy-egy képpontra a fent említett 0-255 közti szám határozza meg. Természetesen ezen belül mindig csak az aktuális réteg határáig tudunk dolgozni. Ha nincs a kijelölésnek és az aktuális rétegnek közös pontja, akkor nem fog történni semmi. A kijelölés nem változik meg mikor réteget váltunk. {{Kijelölés-szerkesztő lap Ezt a lapot akár egy meglévő lap jobb felső sarkában lévő nyilacskával lenyitható menün keresztül (@Lap hozzáadása@), akár a @Párbeszédablakok@ menüben megnyithatjuk. A kijelölés 256 szürke árnyalattal jelenik meg. A fekete képpontok egyáltalán nincsenek kijelölve (0), minél világosabb egy pont, az annál jobban ki van jelölve. A második ábrán a @Kijelölés / Lágy szél@ hatása látszódik. Eme lap alján lévő gombok megtalálhatók a @Kijelölés@ menüben is. A @Kijelölés mentése csatornába@ gombot most inkább ne próbáld ki, ha nem akarsz ingoványos területre lépni. {{Gyorsmaszk A gyorsmaszkot bekapcsolva a kijelölés pirosas bevonatként fog látszani a képen, és ilyenkor festő eszközökkel, szűrőkkel stb. alakíthatjuk. Alapesetben a gyorsmaszk félig átlátszó piros ott, ahol nincs kijelölés, és teljesen átlátszó ott, ahol teljes a kijelölés. A képablak alján, az alsó gördítősáv bal oldalán lévő gombbal lehet ki-be kapcsolni a gyorsmaszkot. Jobb egérgombbal rákattintva a beállításai is előhívhatók. Jöjjön egy példa: vegyünk egy képet, kapcsoljuk be a gyorsmaszkot, akkor az egész képen megjelenik a pirosas maszk. A @Színátmenet@ eszközzel csináljunk egy fekete-fehér színátmenetet! Az ábrán a bal felső sarok felé esik a fehér: a maszk itt átlátszó, azaz itt lesz a kijelölés. Kapcsoljuk ki a gyorsmaszkot: látni fogjuk a kijelölés vonalát. Ettől balra felfele fokozatosan teljessé válik a kijelölés, tőle jobbra lefelé pedig fokozatosan gyengül a kijelölés. Alkalmazzuk pl. a @Szűrők / Torzítás / Újság@ot! (Majd persze szüntessük meg a kijelölést!) Láthatjuk, hogy a szűrő hatása fokozatosan gyengül a nem kijelölt sarok felé. {{Kijelölés menü Csak néhány menüponthoz fűznék megjegyzést: #@Lebegő@: ezzel például egyszerűen csökkenthetjük a kijelölt rész átlátszóságát. Jelöld ki a szükséges részt; tedd lebegővé; a @Rétegek@ lapon állítsad kisebbre az átlátszatlanságát; végül horgonyozd le (pl. a @Rétegek@ lap alján lévő gombbal.) #@Lágy szél@: a fentebbi ábrán láthatóan elmossa a kijelölés körvonalait. #@Élesítés@: a villogó vonal a félg kijelölt pontoknál húzódik: az @Élesítés@ az ezen belüli pontokat teljesen kijelöltté, az ezen kívűlieket teljesen ki nem jelöltté állítja. #@Szűkítés@: megjegyzendő, hogy a szűkítés a kijelölés konkáv sarkait lekerekíti. #@Növelés@: ez pedig a konvex sarkokat kerekíti le. #@Keret@: a jelenlegi kijelölés határvonal mentén hozza létre a megadott szélességben az új kijelölést. #@Lekerekített téglalap@: a kijelölést akkora téglalappá alakítja, hogy pont beleférjen az eddigi kijelölés, majd lekerekíti a sarkait. A lekerekítés sugara a rövidebbik oldal felének százalékában adható meg, azaz a 100% a rövidebb oldalat teljesen lekerekíti. Ha bonyolultabb lekerekített sarkú formát szeretnél létrehozni, akkor a következőt tudom javasolni: #Téglalap kijelölésekből hozd létre az alap szögletes formát, #@Kijelölés / Lágy szél@ (minél nagyobb értéket adsz itt meg, annál jobban lekerekíti a sarkokat), #az @Útvonalak@ lapon @Kijelölés útvonallá alakítása@ gomb, #mellette az @Útvonal kijelöléssé alakítása@ gomb, #az így kapott kijelölést tetszőleges módon kitöltheted. {{Kijelölő eszközök A kijelölő eszközökről már az eszközökről szóló oldalon írtam. Említettem, hogy az eszközbeállítások közt szerepelnek a @Mód@ választó gombok. Ezek közt a Shift és Control billentyűkkel is válthatunk. Legyen az első mód kijelölve, és a kijelölés megkezdése előtt nyomjuk le ezeket: az egérmutató mellet meg fog jelenni a kis jel, ami a mód változását mutatja. Ha a billentyű(ke)t nyomva tartva kezdjük meg a kijelölést, akkor a következők történnek: #@Shift@ (plusz jel az egérmutató mellett): az új terület hozzáadódik a kijelöléshez. #@Control@ (mínusz jel): az új terület kivonódik a kijelölésből. #@Control + Shift@ (fordított U): az új terület és az eredeti kijelölés metszete lesz az új kijelölés. Ha az Alt billentyűt tartjuk nyomva, mikor az egérgombot lenyomjuk, akkor arrébbvihetjük csak magát a kijelölést. (Tehát nem a kijelölésen belüli képpontokat.) A téglalap és ellipszis kijelölés esetében az egérgomb lenyomása után a Shift és Control billentyűk más értelmet kapnak: a Shift-et nyomva a kijelölés szabályos négyzet/kör lesz, a Control-t nyomva pedig a kijelölés középpontja lesz (nem pedig a sarka) az a hely, ahol az egérgombot lenyomtuk. Ez sajnos gyakorlást és koncentrációt igényel. Vegyünk egy példát: a meglévő kijelölésből ki akarunk vonni egy négyzetet. #Lenyomjuk a Control-t, mert kivonni akarunk a kijelölésből. #A kivonandó négyzet egyik leendő sarkánál lenyomjuk az egérgombot. #Felengedjük a Control-t, mert most már megváltozott az értelme. #Lenyomjuk a Shift-et, mert szabályos négyzetet akarunk. #Kijelöljük a négyzetet. #Felengedjük az egérgombot: ki is vonódik a négyzet a kijelölésből. #Felengedjük a Shift-et. Tehát a Shift és Control az egérgomb lenyomásának pillanatában határozza meg a @Mód@-ot, az egérgomb elengedésének pillanatában pedig a szabályosságot. Ezen kívűl még van néhány beállítási lehetőség. Minden kijelölő eszköznél ki-be lehet kapcsolni az élsimítást. A @Lágy szélek@et bekapcsolva eleve lágy szélű kijelöléseket hozhatunk létre stb.