Kempelen Farkas Gimnázium (OM: 035257)

Tisztelt Szülők, Régi Diákok, Támogatók!

Kérjük ne felejtse el támogatni alapítványunkat adója 1 %-ával!

Az alapítvány adószáma: 18230941-1-43

Kiemelt híreink

iskolavezetés információi digitális munkarend 2020.03.16.

Kedves Szülők és Diákok!

 

A gimnáziumban minden munkanap 8 órától 14 óráig lehet ügyeket intézni.

Kérem, hogy csak akkor vegyék ezt igénybe, ha feltétlenül szükséges.

 

A tanárok folyamatosan veszik fel a kapcsolatot a diákokkal a digitális tanítás konkrét megvalósítása érdekében.

Kérem türelmüket és támogatásukat, hogy ez a folyamat minél gördülékenyebben megvalósítható legyen.

 

Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy a szülők és a diákok is felelősséggel működjenek együtt tanáraikkal.

Ez minden fél számára plusz feladatokat jelent és nagyobb önállóságot kíván.

 

A szülők abban tudnak segíteni gyermeküknek, hogy figyelemmel kísérik és ellenőrzik munkájukat.

Az E-KRÉTA felületen (a tanórákhoz beírt tananyagoknál) nyomon követhetik, hogy milyen anyagrészekkel kellett foglalkozniuk a tanulóknak.

 

A rendkívüli helyzetre való tekintettel az összes belső vizsga (a kisérettségi is) elmarad.

 

Köszönettel:

Békefi Gábor

igazgató

 


iskolavezetés információi digitális munkarend 2020.03.15.

Kedves Szülők!

 

A digitális munkarend ideje alatt a diákok nem látogathatják az oktatási intézményeket.

A tanítás módjáról folyamatosan értesíteni fogjuk Önöket.

A tanulók - vagy Önök - bejöhetnek az iskolában hagyott tanszerekért, egyéb holmikért.

 

Azok, akik - a járványügyi vészhelyzet miatti nélkülözhetetlen munkájuk miatt -

nem tudják megoldani a gyermekük felügyeletét, írásban tőlem kérhetik, hogy azt az iskola oldja meg.

Kérem, hogy ezzel a lehetőséggel csak a legvégső esetben éljenek.

 

Békefi Gábor

igazgató


iskolavezetés információi digitális munkarend 2020.03.14.

Kedves Szülők és Diákok!

 

Mint ismeretes, a kormány elrendelte, hogy 2020. március 16-ától a diákok nem látogathatják az oktatási intézményeket, digitális munkarend lép érvénybe.

 

Ennek részleteiről - amint nekünk is több információnk lesz, várhatóan a hétfő délelőtti nevelőtestületi értekezlet után - tájékoztatni fogjuk a diákokat és a szülőket.

 

Békefi Gábor

igazgató


gazdasági információk Szülői tájékoztató az iskolai étkezési térítési díj készpénzben történő felfüggesztéséről 2020.03.14.

Online fizetés vagy sárga csekk a KÉSZPÉNZBEFIZETÉS HELYETT

 

A koronavírussal kapcsolatban kialakult helyzetre való tekintettel az étkezési térítési díjak  készpénzes befizetési lehetőségét átmenetileg felfüggeszti a Budapest XXII. kerületi Önkormányzat Intézmények Gazdasági Irodája (IGI).


Befizetési lehetőségek:

- ONLINE BEFIZETÉS :   >> efizetes.budafokteteny.hu felületen >>  előzetes felhasználónév és jelszó igénylése az IGI munkatársától, Szabó- Tatár Renátától

 

- SÁRGA CSEKKES BEFIZETÉS: ha nem tudják megoldani az online fizetést, sárga csekket kell kérni.

 

SÁRGA CSEKK KÉRÉSE- az igény bejelentésével   // A csekk előreláthatólag a 13. héten vehető át az iskolában.// e-mailen: telefonon:
Intézmények Gazdasági Irodájánál                       (Szabó-Tatár Renáta) ebedbefizetes@igi22.hu 06/20/290-8143
Kempelen Farkas Gimnáziumnál / iskolatitkár   (Janzsó Andrea) jandrea@kfg.hu 06/1/362-2114

 

Kérem, olvassák el figyelmesen a mellékelt szülői tájékoztatót!

 

A 2020. március 16-án esedékes iskolai készpénzes pótbefizetésre nincs lehetőség. 


versenyek : informatika Informatika OKTV II. kategória, országos döntő 2020.03.13.

Gratulálunk Kereszthury Péter 11.a osztályos tanulónak, aki az informatika OKTV II. kategóriájában országos 33. helyezett lett.

Tanára Olejnik Árpád tanár úr.


versenyek : magyar Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny 2020.03.13.

A Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny fővárosi fordulójába jutottak gimnáziumunk következő tanulói:

- Skrabák Balázs 5.a

- Illés Csanád 6.a

- Skrabák Virág 8.a

 

Tanáraik: Bakó Tünde, Cselényi Péter és Szabóné Moncz Éva

 

Gratulálunk.


iskolavezetés információi ideiglenes felvételi jegyzék 2020 2020.03.13.

A Kempelen Farkas Gimnáziumba jelentkezők ideiglenes felvételi jegyzéke itt olvasható.

 

Békefi Gábor

igazgató


versenyek : informatika Fővárosi Általános Iskolai Alkalmazói Informatika Verseny 2020.03.12.

A Fővárosi Általános Iskolai Alkalmazói Informatika Verseny kerületi fordulójában a következő szép eredmények születtek:

 

Komplex kategória (5-6. osztály)

 

2. helyezett - Uzonyi-Nagy Kolos (6.b) - FŐVÁROSI DÖNTŐBE JUTOTT

 

3. helyezett - Janisovszky Vanda (6.b)

 

 

Táblázatkezelés (7-8. osztály)

 

3. helyezett - Kovács-Tuba Kristóf (7.a)

 

4. helyezett - Szikora Zorán (7.a)

 

 

Tanáraik: Simonné Tatár Zita, dr. Horváth Eszter

 


versenyek : matematika Zrínyi Ilona Matematikaverseny 2020.03.12.

A Zrínyi Ilona Matematikaverseny országos döntőjébe jutott:

 

Yu Lang Richárd    9.a    tanára: Nagy Emese

 

Tersztenyák Alíz    8.b    tanára: Horváth Eszter

 

A verseny területi fordulóján díjazott tanulóink:

 

Tóth Luca                  5.a       5.helyezés

Novothny Petra          5.a       7.helyezés

Reinhardt Barnabás    5.b       9.helyezés

Tóth Eszter                5.b       11.helyezés

Börzsönyi Flóra          5.a       16.helyezés

 

Dévényi Márton         6.b       5.helyezés

Godó Miklós              6.b       8.helyezés

Tóth-Kolos Barnabás  6.a      15.helyezés

 

Németh Hanna         7.b       7.helyezés

Kardos Boróka          7.a      10.helyezés

MensárosDominika    7.b      16.helyezés

Szabó Bálint             7.b      18.helyezés

 

Tersztenyák Alíz        8.b      2.helyezés

Kovács Márton          8.b      3.helyezés

Pick Leonárd             8.a      4.helyezés

Dévényi Álmos          8.a      6.helyezés

 

Yu Lang Richárd       9.a       1.helyezés

Szabó Adél              9.a       6.helyezés

Légrádi Kristóf         9.b       7.helyezés

 

Horváth Ákos           10.a    3.helyezés

 

Tanáraik: Romhányi Katalin, Dezamicsné Babich Gertrud, Nagy Emese, Rakota Ilona, Tóth Katalin, Tolnai Judit, Horváth Eszter

 

Gratulálunk!

 

 


iskolavezetés információi igazgatói utasítás a koronavírussal kapcsolatosan 2020.03.11.

Igazgatói utasítás

 

A koronavírus helyzet miatt – a tankerület utasítása alapján – a 2019/2020. tanév hátralévő részére az iskola által szervezett programokat nem engedélyezem.

 

Kérem a szervezőket, hogy vegyék fel a kapcsolatot a partnerekkel a károk enyhítése érdekében, valamint tájékoztassák a szülőket.

 

Kérem a kollégákat, hogy hívják fel diákok figyelmét arra, hogy aki fertőzött személlyel érintkezhetett, az ne jöjjön iskolába és haladéktalanul keresse fel a háziorvosát.

 

Budapest, 2020. március 11.

 

Békefi Gábor

igazgató


egyéb Standard tánc 2020.03.10.
Bednarik Bianka 8. b osztályos tanuló táncpartnerével 2020.03.01-jén a Danza Kupán Ifi C standard kategóriában, eggyel magasabb korosztályban, mint a sajátjuk második helyezést ért el. Míg 2020.03.07-én a Közép-magyarországi Területi Bajnokságon Junior II. C standard kategóriában területi bajnokok lettek.
 
Eredményükhöz szívből gratulálunk!

versenyek : fizika Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny 2020.03.09.

Az Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny megyei fordulójába jutott Dévényi Álmos Tamás (8.a), Tersztenyák Alíz (8.b), Spéth Gergely (8.b), Kapuvári Márton (8.b), Kovács Márton (8.b), Somogyi Kincső (8.b) és Palotás Levente (8.b).

 

Gratulálunk nekik és felkészítő tanáraiknak Csébics Anikónak és dr. Horváth Eszternek.


versenyek : magyar OKTV magyar nyelv -országos döntő 2020.03.06.

Gratulálunk Svoboda Réka 11.a osztályos tanulónak, aki az első forduló feladatsora és az elkészített pályamunkája alapján bejutott a legrangosabb középiskolai versenynek, a magyar nyelv OKTV-nek az országos döntőjébe.

 

Tanárai: Felföldiné Székely Dóra, Asboltné Czapári Beáta és Cselényi Péter.


versenyek : fizika OKTV fizika I. kategória - országos döntő 2020.03.06.

Gratulálunk Szász Benjámin 11.a osztályos tanulónak, aki az első két forduló alapján bejutott a legrangosabb középiskolai versenynek, a fizika OKTV-nek az országos döntőjébe.

 

Tanára Dezamicsné Babich Gertrud tanárnő.


versenyek : magyar Romhányi szavalóverseny 2020.03.04.

Gratulálunk Bátori Gergőnek (5.a), aki a kerületi Romhányi szavalóversenyen korosztályában második helyezett lett.


versenyek : magyar Kerületi szavalóverseny 2020.03.03.

Gratulálunk Kakuk Gyöngyvérnek (5.b), aki korosztályában megnyerte a kerületi szavalóversenyt, ezzel a fővárosi fordulóba ő jutott tovább.

Tanára Törökné Vermes Judit tanárnő.


egyéb Balett 2020.03.02.

Oszlánszky Lili 8. b osztályos tanuló a hétvégén a Connector Fest táncversenyen volt a balett versenycsoportjával, ahol 2. helyezést értek el, s elhozták még a legjobb csapat különdíját is.

Eredményükhez gratulálunk!

 


egyéb sakkverseny 2020.02.25.

Ónodi Tamás eredményéhez gratulálunk,aki a budapesti sakk diákolimpián IV. értékszámos korcsoportban 7.helyen végzett.


versenyek : fizika Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaverseny 2020.02.25.

A Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaverseny második fordulójába jutott Kovács Domonkos (9.a), Horváth Ákos (10.a), Skrabák Boglárka (10.a),  Aszódi Anna (10.b) és Berczi Róza (10.b).

Gratulálunk szép teljesítményükhöz!

Felkészítő tanáraik: Dezamicsné Babich Gertrud, dr. Horváth Eszter, Bakosné Novák Andrea

 


versenyek : kémia Heves kémiaverseny, kerületi forduló 2020.02.25.

A kerületi Hevesy kémiaversenyen az alábbi szép eredmények születtek.

 

a 7.-es korosztályban:

·         Vida Benedek (7. b) I. helyezett,

·         Schadl Dóra (7. a) II. helyezett,

·         Ludányi Zsófia III. helyezett.

 

a 8.-os korosztályban:

·         Kózel Barna (8.a) I. helyezett,

·         Balogh Ármin (8.a) II. helyezett,

·         Skrabák Virág (8. a) III. helyezett.

 

Tanáraik: Gajdosné Szabó Márta tanárnő és Bálint Martin tanár úr.


versenyek : sport U18 Magyar Bajnok 2020.02.24.

Az U18 Országos Judo Bajnokságon Igaz Laura (9.a) az első helyen végzett, ő a korosztály Magyar Bajnoka. Gratulálunk!


versenyek : biológia Herba Medica verseny, országos döntő 2020.02.20.

Bartos Sára, 11.a osztályos tanuló a negyedik helyen jutott be a Herba Medica elnevezésű komplex biológiai és kémiai tanulmányi verseny országos döntőjébe. A versenyt a Szegedi Egyetem Gyógyszerésztudomány Kara hirdette meg. A döntő 2020. március 28-án lesz Szegeden.

Felkészítő tanára Tóth Szilvia tanárnő.


versenyek Bolyai Természettudományi Csapatverseny körzeti forduló 2020.02.20.

Nagyon szépen teljesítettek iskolánk csapatai a Bolyai Természettudományi Csapatverseny körzeti fordulóján.

 

Az 5. évfolyamos kategóriában

- 1. helyezést ért el az Ilyen állat nincs is nevű csapat (Markovics Milán, Pintér Botond, Skrabák Balázs, Vajda Vilmos), így ők bejutottak az országos döntőbe. Gratulálunk és sok sikert kívánunk nekik!

- 4. helyezést ért el a Talajvizek nevű csapat (Bátori Gergő, Kardos Kamilla, Kónya Júlia).

 

    Felkészítő tanáruk: Gajdosné Szabó Márta

 

A 7. évfolyamosok gimnáziumi kategóriájában

- 4. helyezést ért el a 7Bka nevű csapat (Boros Noémi, Kovács Artúr, Szántó Levente, Szikora Zorán).

 

    Felkészítő tanáraik: Gajdosné Szabá Márta, Simonné Tatár Zita, Tóth Szilvia, Juhász Gergely

 

A 8. évfolyamosok gimnáziumi kategóriájában

- 2. helyezést ért el a Vízi tündérek nevű csapat (Hódi Flóra, Oszlánszky Lili, Papp Dorina, Somogyi Kincső).

- 3. helyezést ért el a Vigyázat, tetűszezon nevű csapat (Bende Barnabás, Dévényi Álmos, Polgár Eszter, Skrabák Virág).

- 5. helyezést ért el a Három poikilohidratúrás nevű csapat (Atzél Ilona, Pénzes Júlia, Sipos Gergely).

 

    Felkészítő tanáraik: Csébics Anikó, Dr. Horváth Eszter, Vaskor Gabriella, Bálint Martin

 

Gratulálunk mindenkinek a sikeres szerepléshez!


versenyek : német Kerületi német nyelvű szövegértési verseny 2020.02.20.

 A kerületi német nyelvű szövegértési versenyen az alábbi szép eredmények születtek:

5-6. évfolyam: Dévényi Márton Ákos 3. helyezett,

7-8. évfolyam: Somogyi Kincső 3. helyezett,

9-10. évfolyam: Nagy Olivér Bence 1. helyezett, Aszódi Anna 2. helyezett.

 

Tanáraik: Lauthné Url Csilla, Sisak Andrásné és Bakó Tünde.

 

Gratulálunk a szép eredményekhez!


versenyek : matematika Varga Tamás Matematikaverseny 2020.02.19.

A Varga Tamás Matematikaverseny országos döntőjébe jutott  Dévényi Álmos (8.a) és Tersztenyák Alíz (8.b).

 

Tanáraik: Rakota Ilona és Horváth Eszter.

 

Gratulálunk!


versenyek : német Német OÁTV, 2. forduló 2020.02.13.

Az Országos német nyelvi verseny (OÁTV) második fordulójába jutott Zagarics Lili (7.b), Papp Dorina (8.b), Pigniczki Veronika (8.b) és Bokros Anna (8.b).

Tanáruk Sisak Andrásné tanárnő.

Gratulálunk a szép sikerhez!


egyéb Ezüstérem a felnőtt mezőnyben 2020.02.08.

Igaz Laura (9.a) elsőéves ifiként második helyen végzett a Cegléden megrendezett Judo Felnőtt Országos Rangsorversenyen. Gratulálunk!


iskolavezetés információi A kisfelvételit követő teendők 2020.02.07.

Tájékoztató az írásbeli vizsgát követő fontos teendőkről

 

A felvételi vizsga feladatlapjai és javítókulcsai 2020. január 18-án 13 órától a www.oktatas.hu honlapon megtekinthetők.

 

A mai írásbeli vizsga eredményét 2020. január 27-én (hétfőn) 8 órától 16 óráig lehet az iskola képviselőjének jelenlétében a titkárságon megtekinteni (korábban nem tudunk felvilágosítást adni). A felmerült problémákat a javító szaktanárokkal is ekkor lehet megbeszélni. A szülő lefényképezheti a dolgozatot, illetve kérésére – saját költségére 300 Ft/dolgozat – fénymásolatot készítünk a dolgozatokról. A megtekintés után a szülők legkésőbb a következő munkanap, azaz január 28-án 16 óráig tehetnek írásbeli észrevételt – kizárólag a hivatalos javítási- értékelési útmutatótól eltérő értékelés esetén – az értékeléssel kapcsolatban. Az észrevétel benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása esetén egy napon belül lehet igazolási kérelmet benyújtani. Az igazolási kérelem benyújtási határideje jogvesztő.

 

Az eredményről szóló „Értékelő lapot” is ekkortól tudjuk átadni. A máshol írt dolgozatok a végleges írásbeli sorrendet jelentősen befolyásolhatják.

 

Fontos, hogy a felvételi eljárás során 2020. február 19-éig újabb jelentkezési lapot kell beadni. A jelentkezési lapot az Oktatási Hivatal honlapján – KÖZNEVELÉS / Középfokú felvételi eljárás – kell elektronikusan kitölteni.

A jelentkezési lapon a 0001-es kód az első idegen nyelvként angol, a 0002-es kód a német nyelvet tanuló osztályt jelenti. Ha szeretnék, hogy gyermekük mindkét osztályba jelentkezzen, akkor mindkét kódot – az Önök által kívánt sorrendben – írják fel.

Az elektronikus rendszerből kinyomtatott lapokat kell aláírva a gimnáziumba és a hivatalba (Oktatási Hivatal 9001 Győr, Pf. 694.) elküldeni.

A jelentkezési lapot legkésőbb február 19-éig kell az iskolában leadni, az adatlapot pedig Önöknek kell Győrbe elküldeni (lehetőleg ajánlott levélben).

 

A szóbeli meghallgatásra 2020. március 5-étől 11-éig kerül sor. Azoknak, akiket erre behívunk, a pontos beosztásról és a tudnivalókról levelet küldünk. Ha ezt a levelet február 25-éig nem kapják meg, kérjük, hogy a beosztásról a gimnázium titkárságán (( 06/1-36-22-114) érdeklődjenek.

 

Az ideiglenes felvételi eredményeket 2020. március 13-án függesztjük ki a gimnázium első emeleti hirdetőtáblájára.

 

A felvételi eljárás végleges eredménye 2020. április 23-ára várható.

 

Köszönöm a felvételi eljárás során a tisztelt szülők együttműködését. Gyermekeiknek sok sikert, szép szereplést kívánok.

 

Budapest, 2020. január 18.

 

                                                                                                       Békefi Gábor

                                                                                                           igazgató


versenyek : matematika Bolyai matematikaverseny, 9-12. évfolyam 2020.01.28.

A középiskolások Bolyai Matematika Csapatversenyében ismét sikeresen szerepeltek diákjaink.

A Budai Körzetben

5. helyezést ért el a 9. évfolyamos "Egyenes egyenlet" csapat: Liziczai Bence, Horváth Ákos, Rózsa Ákos, Sziva Márton, tanáruk: dr. Horváth Eszter tanárnő,

2. helyezést ért el a 12. évfolyamos "Megcsaljuk kötőjelet" csapat: Horváth Róbert, Csörgits Máté, Németh Ágoston, Ilyés Botond, tanáruk: Csébics Anikó tanárnő,

7. helyezést ért el a 9. évfolyamos "Goslari Sörfőzdék és Shisha Bárok Szövetkezete" csapat: Ányos Eszter, Dudás Zsófia, Légrádi Kristóf, Nagy Sólyom, tanáruk: Tolnai Judit tanárnő.

A többi induló csapat is kitett magáért.

Az eredményhez gratulálunk!


versenyek : magyar Így írok én... - irodalmi pályázat 2020.01.27.

Gratulálunk Varga Zsófiának (11.b), aki a Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett Így írok én irodalmi pályázaton, 174 pályázó közül II. helyezést ért el, A szomorú hetes című versével. Írása az érdi Firka magazin márciusi számában fog megjelenni.


iskolavezetés információi A magashegyi fogaspontyok védelme 2020.01.23.

Örömmel számolunk be róla, hogy immáron három iskola vesz részt Magyarországon a magashegyi fogaspontyok védelmében.

Mi is csatlakoztunk a fajvédelmi programhoz és egyben a Goodeid Working Grouphoz is.  Gajdosné Szabó Márta tanárnő együttműködve az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium akvarista szakkörének vezetőjével, Sánta Somával és barátaival, az elmúlt hónapok során egy igényes paludáriumot rendezett be, a héten pedig az első halak is megérkeztek. A szakmai és anyagi támogatást ezúton is köszönjük Pasaréti Gyulának .

A Kempelen Farkas Gimnázium a jelenleg veszélyeztetett státuszú kékfarkú fogasponty (Ataeniobius toweri) bemutatását és szaporítását kezdi meg. A május során Angliából Magyarországra  került állomány szépen szaporodott, így a héten átadásra kerülhettek az El Aquaje at Villa Juarez (Atato1/ViJua) törzsbe tartozó állatok.

Iskolánkban  megalakult az első akvarista szakkör is a nagyon lelkes 5. osztályosokból. A szakkör vezetője Skrabák Balázs 5. a osztályos tanuló.

Külön köszönet illeti Gajdosné Szabó Márta tanárnőt, aki vállalta a fajmegőrzéssel járó munka irányítását, illetve a szemléletformáló, környezettudatos oktatás szervezését.

 


versenyek Hyperión mitológiai műveltségi vetélkedő 2020.01.22.

A Hyperión mitológiai műveltségi vetélkedő országos döntőjébe jutottak a 9.a osztály csapatai:

Kiss-Puskár Panna, Kulcsár Viktor, Szalai Maja,

Érsek Georgina, Kaponits Julianna, Molnár Klaudia,

Béndek Simon, Lapos Nóra, Varga Szilárd.


versenyek : informatika OKTV informatika II. kategória - döntő 2020.01.22.

Gratulálunk Kereszthury Péternek (11.a), aki az informatika OKTV II. kategóriájában (programozás) az első és második fordulóban megírt dolgozata alapján az országos döntőbe jutott.


versenyek : német OÁTV, második forduló 2020.01.21.

Az OÁTV első fordulójából az alábbi tanulók dolgozatait lehet továbbítani a versenybizottsághoz.

 

7. évfolyam: Németh Hanna Júlia, Zagarics Lili.

8. évfolyam: Papp Dorina, Pigniczki Veronika, Bokros Anna, Balogh Dorka.

 

Gratulálunk nekik és tanáruknak, Sisak Andrásné tanárnőnek!


versenyek : angol Angol OÁTV, második forduló 2020.01.14.

Az első fordulóban megírt dolgozatuk alapján az angol OÁTV második fordulójába jutottak a következő tanulók.

 

7. évfolyam: Aszódi Attila, Kovács-Tuba Kristóf, Nádudvari Máté, Rizmayer János, Szalmay Luca és Uhlár Fanni.

Tanáruk Schwarckopf Ágnes tanárnő.

 

8. évfolyam: Balogh Ármin, Balogh Borbála, Császár Szabolcs és Polgár Eszter.

 

Tanáraik: Sándorfi Gyöngyvér és Mezei Fruzsina tanárnők.


versenyek : magyar "Kortárs irodalmat az iskolákba" 2020.01.14.

Az Aegon és a Magyartanárok Egyesülete "Kortárs irodalmat az iskolákba" elnevezésű versenyének korosztályi selejtezőjén sikeresen szerepelt Varga Zsófia (11.b) és Bodor Sára (10.b). Jutalmuk, hogy részt vehetnek a cég bajai háromnapos kreatív versenyén.


versenyek : matematika Megyei matematikaverseny 2020.01.07.

A Megyei matematikaverseny 2. fordulójának eredményei:

 

5. oszt.: 1. hely: Novothny Petra

             2. hely: Skrabák Balázs

6. oszt.: 1. hely: Dévényi Márton

             2. hely: Godó Miklós

             3. hely: Uzonyi-Nagy Kolos

             4. hely: Mezei Gábor

             5. hely: Harkai Boróka

             6. hely: Müller Luca

             7. hely: Füzesi Barbara

7. oszt.: 2. hely: Szikora Zorán

             3. hely: Sebestyén Sára

8. oszt.: 1. hely: Dévényi Álmos

             2. hely: Skrabák Virág

             3. hely: Polgár Eszter

             3. hely: Kózel Barna

9. oszt.: 1. hely: Yu Lang Richárd

10.oszt.:1. hely: Skrabák Boglárka

             2. hely: Berczi Róza

11.oszt.:1. hely: Kereszthury Péter

 

Kiemelkedő eredménye alpján Dévényi Álmos a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny döntőjébe jutott, mely tavasszal kerül megrendezésre Szlovákiában.

 

A díjazott tanulók felkészítő tanárai: Nagy Emese, Rakota Ilona, Romhányi Katalin és Dr. Horváth Eszter

Gratulálunk a szép eredményekhez!


versenyek : magyar Országos siker 2019.12.09.

A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny országos döntőjében iskolánk tanulói nagyon szép sikereket értek el.

 

A 7.b osztály csapata: Vida Benedek, Szikora Zorán, Szántó Levente a 16. helyet szerezte meg.

A 8.a osztály csapata: Skrabák Virág, Polgár Eszter, Siristye Léna, Bende Barnabás a 11. helyen végzett.

 

Felkészítő tanáraik: Miernik Beáta és Szabóné Moncz Éva

 

Gratulálunk a nagyszerű eredményekhez!

 

 

 


versenyek : matematika Bolyai Matematika Csapatverseny országos döntő 2019.11.25.

A Bolyai Matematika Csapatverseny országos döntőjében 

 

A 6. osztályos csapat kilencedik helyezést ért el:

Dévényi Márton, Turi Barna Dávid, Varga Dániel, Uzonyi-Nagy Kolos

 

Tanáraik: Nagy Emese, Rakota Ilona

 

A 8. osztályos csapat tizenegyedik helyezést ért el:

Szaniszló Blanka, Kovács Márton, Palotás Levente, Zimonyi Barna

 

Tanáruk: Horváth Eszter

 

Gratulálunk!